Újhang

Jézus újabb tanításai

Ima a megszállottakért

(Ajánlott ima a megszállottakért Istenhez, naponta háromszor)

 

 

Jézusom! Én a tied vagyok, tehát minden és mindenki is, aki hozzám tartozik. Szent nevedre kérlek, Isteni szereteted erejével fordulj (név) szenvedő lélek (lelkek) felé, akit (akiket) én (mi) megszállottnak tartok (tartunk). Áld meg őt (őket)! Árazd rá (rájuk) a megszabadítás lelkét! Tégy tanúságot az Ég összes angyalai előtt, és előttünk gyarló gyermekeid előtt, hogy kedves Neked az, ha kérő imával fordulunk Hozzád! Váltsd be ígéretedet, amelyet Lukács 11:13-ban olvashatunk: „Mennyivel inkább adja a Mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik!” Én (mi) kérem (kérjük) a Te nevedben, hogy árassza a Mennyei Atya a Szentlelket (név)-ra, akiért (akikért) most imádkozom (imádkozunk)! Azt is ígérted a Máté 18:19-ben, hogy feltétlenül megkapjuk, amit ketten egyetértésben kérünk. Amit most kérünk, azt teljesen egyetértésben kérjük! Most már nyugodt vagyok, (nyugodtak vagyunk) mert megtettem (megtettük) azt, amit megtehettem (megtehettünk) szeretteimért (szeretteinkért).

 

A többi már a Te dolgod Uram!

Légy áldott mindörökké!

 

 

Jézus parancsa Dombi Ferenc által:

 

Most amikor Én Jézus, megparancsolom minden ártó erőnek, hogy szüntessék meg tevékenységüket (név)-ben, megáldalak téged az élő HIT, REMÉNY, SZERETET LELKÉVEL és azzal a FELSZABADÍTÓ ERŐVEL, amelyre szükséged van neked is, tieidnek is arra, hogy szabadon tudjon A SZENTLÉLEK MŰKÖDNI BENNETEK!

 

Uram hallgasd meg kérésemet, és az én kiáltásom jusson elédbe! Ámen.

 

Köszönöm, hogy megszabadult.

 

}

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 8
Heti: 84
Havi: 601
Össz.: 168 051

Látogatottság növelés
Oldal: Ima a megszállottakért
Újhang - © 2008 - 2024 - ujhang.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »